Munkahelyteremtés
Hogyan teremthetünk munkahelyeket?
A kérdésfeltevés alapvető politikai lózung az elmúlt két évben.
A matolcsy -féle közgazdasági analfabéták azt hirdetik, hogy ha a befektetésre képes (a legnagyobb jövedelemmel rendelkező cca 15-20%-nyi polgár) jövedelméből az egykulcsos adórendszerrel sokkal többet hagynak, akkor az munkahelyteremtést fog indukálni.
Ez részben közgazdasági tudatlanság, mert munkahelyet NEM a magasabb profit, azaz a nagyobb nettó jövedelem teremt, hanem csak és kizárólag a piaci fizetőképes kereslet növekedése, magyarul a hiány.
A közgazdasági analfabéta azt is elfelejti, hogy a munkahely teremtéshez mindezen felül még beruházás és mobil tőke, vagy olcsó hitel is feltételként jelentkezik.
Az már szélesebb körű tájékozottságot igényelne, hogy a magasabb elkölthető jövedelem az egyes jövedelmi csoportokban milyen valós felhasználási szokásokkal rendelkezik. A magas jövedelműek fogyasztását ugyanis az emelkedő nettó jövedelem szintje nem befolyásolja, az gazdasági élénkülést nem gerjeszt.
Nézzünk néhány lehetőséget a munkahelyek valós létrehozására.
Az első, legalapvetőbb tétel a munka árának tisztességes megfizetése. A magyar bérrendszer a munkaerő árának felét, de inkább egyharmadát fizeti ki. E tény a kádári bérrendszer változatlan, de csökkent reálértékű továbbviteléből adódik, ugyanis rendszerváltó elitünk elsikkasztotta a bérreformot. E tény könnyen bizonyítható az európai gazdasági teljesítmény-arányos bérszintek összehasonlításánál.
Az emberektől ellopott munkabértömeg az állami zűrzavaros újraelosztás bugyrain át a rendszerváltó elit gazdagodását, eredeti tőkefelhalmozását eredményezte.
A bérreform hiányának másik, megkerülhetetlen következménye a zavaros kádári-kapitalista gazdaságszerkezet és a belső piac teljes csődje. Nincs fizetőképes kereslet; az ország dolgozóinak 1/3-a a létminimum alatt, további 1/3-a az európai szegénységi küszöbérték körüli jövedelmet kap a munkájáért. Az állam folyamatosan leépíti a szolgáltatásai minőségét, miközben a dilettáns gazdaságpolitikák révén a közvagyon többsége magánzsebekbe vándorolt, s a különféle színezetű kormányok a társadalom legelemibb tájékoztatása nélkül eladósították az országot. 1989 óta a rendszerváltó elit folyamatosan becsapja, félrevezeti a polgárokat; jogaikat fokozatosan ázsiai szintűre korlátozza.
A remény, hogy az Eu-s tagságunk az európai normák kötelező átvételével, a magyar társadalom felemelkedését, demokrácia kultúránk kialakulását eredményezi, szertefoszlott. Az Eu bürokrácia egyre fokozódó mértékben elhatárolódik az elitünk megnevelésétől: manapság már nem is számítunk egyenrangú partnerüknek.
Miért van kevés munkahely az országban?
A legfontosabb ok a rendszerváltó elit alapvetően rossz gazdaságpolitikája. A saját gyarapodásuk érdekében, a láthatatlan gazdagodási alkalmakat nyújtó külföldi tőkét emelték piedesztálra. A jól működő állami nagyvállalatainkat a piacért vették meg, és tették tönkre a külföld extraprofitot szerző tőkései. A hazánkba települő külföldi tőkét kizárólag a mesterségesen leszorított munkabérek, a pazarló állami dotációk, és az igen alacsony hozzáadott értékű munka hozta és tartja itt.
A rendszerváltás első évtizedében hazánk elvesztette a kádár korszakból maradt nagy tömegű szakképzett munkaerőt, és a kiemelkedő színvonalú kreatív értelmiségét. Az oktatás színvonala folyamatosan süllyedt. A torz kádári bérrendszer fennmaradása két évtized alatt eltüntette a magasan kvalifikált szakmunkás-technikus tömegeket, miközben a felsőoktatás papírtömeg termelő elfoglaltsággá süllyedt.
Milyen példákat tudunk felhozni?
Minőségi oktatást – magyarul nem csupán az anyag leadását, hanem a gyermek nevelését is beleértve – nem a technika felmagasztalásával, hanem CSAK és meghatározón szakmai – emberi kvalitásokkal rendelkező, kellő számú pedagógus képes. A kádári rendszerben a tömegtermelés állt a politika előterében.30-40 fős osztályokkal, agyonhajszolt pedagógusokkal.
Hogy állunk most, megvalósult-e a kis csoportos, hatékony nevelő-oktató munka? Van-é ideje a tanárnak pihenni, olvasni, kulturálódni, vagyis szellemileg és fizikailag rekreálódni, feltöltődni, vagy marad a robotból törvényszerűen következő kiégés?
A rendszerváltás óta a pedagógusok egy méltánytalan és megalázó pénzügyi présbe kerültek, mert a rendszerváltó elit a mai napig nem ismeri el az oktatás-nevelés társadalmat felemelő alternatív hasznát! Ez nem pénzügyi haszon, mart MAGA A JÖVŐNK!
Ha 15 főben maximalizálnánk az osztályok létszámát; korlátoznánk a tanárok KÉNYSZER - ÓRASZÁMÁT; ha elegendő munkabért kapnának a szellemi-testi egzisztenciájuk megújítására, akkor értelmes, kreatív polgárokat nevelnének. Véleményem szerint az oktatásban mintegy másfélszer annyi pedagógust kellene emberi körülmények között foglalkoztatni ahhoz, hogy ne ázsiai szintű bérrabszolgákká váljunk.
Ha a társadalom magas hozzáadott érték termelését tűzi ki célul, ahhoz kiművelt emberfők tömege kell, s nem a ma látható cél, hogy a hatalmon levőknél ne legyen okosabb a következő nemzedék.
Szólnom kell még arról az idióta téveszméről, amely a szakmunka presztízsét és szükségességét degradálta a jelenlegi szintre. Ma szakmunkásként megélni, boldogulni gyakorlatilag folyamatos nyomort jelent. Azt a téveszmét plántálták az emberek fejébe, hogy csak a felsőoktatás az üdvözítő, csak az ember, akinek diplomája van. A tehetséges, szorgalmas MESTER kultuszát megölték, a kreatív szakmunkás létet betanítottá degradálták. Ha nincsenek szakmunkások, nem lesz műszaki és egészségügyi értelmiség sem! A mérnököt a szakmunkás további tudásvágya élteti; az orvost az ápolóé. A betanított rabszolga-munkás család sosem fogja a mérnöki pálya felé terelgetni gyermekét.
A sokezernyi szakma képzett képviselője híján torzul a felsőoktatás felé irányuló társadalmi igény is, hiszen az emberek tömegei a látványos kommunikációs, gazdasági és jogász pályák felé törekszik, mert ezek látványosak a közéletben. Gépipari szakmunkás – gépésztechnikus nélkül, nem látható a gépészmérnöki szakma sem. Vegyipari szakmunkás, vegyésztechnikus nélkül nem lesz kémikus tudós sem!
Végül egy téves társadalmi felfogás az, hogy az oktatási rendszer átalakítását a minisztériumnak, vagy a kormány politikusainak kell kitalálni. NEM! A rendszer működőképes átalakítása csak akkor lesz jó, ha a szakmai, hallgatói, szülői és érdek-képviseleti szervezetek egy közösen elfogadott koncepcióját, kialakított rendszerét a hatalom csupán jogi formába öltözteti – megfelelő társadalmi kontroll segítségével. A kormányzat, a parlament, CSAK a társadalom által felkínált ALTERNATÍVÁK közül választhasson, ne néhány túlbuzgó politikus vezérhangyája szerint.
Az egészségügy megoldhatatlan problematikája a rendszerváltó elit egyik kiemelt torzója. A rendszer finanszírozása, működtetése alapvetően idegen a kapitalista szemlélettől. Bár papíron az egészségügy TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS alapú, ez a valóságban sohasem volt így. A rendszerváltó elit sohasem tette lehetővé a társadalombiztosítás függetlenségét, még a kezdeti önkormányzati-kísérlet ellenére sem. Az állam sohasem követelte meg a TB rendszertől, hogy meghatározza: az állam által finanszírozandó, járulék fizetéssel nem rendelkező állampolgároknak mennyi a járuléka, és ezért milyen szintű szolgáltatást követelhet meg. Ennek következtében a rendszerváltó elit mindvégig fenntartotta az általa kötelezően befizetendő járulék helyetti „költségvetési támogatás” torzképét.
Mivel az állam nem fizette meg a szolgáltatások ÁRÁT, továbbéltette a kommunista rendszer életképtelen pontrendszer alapú „átalány” finanszírozását. Ez a valós költségektől elrugaszkodott rendszer anno arra szolgált, hogy a kádári bürokráciának minél egyszerűbb legyen a dolga, hiszen ez a rendszer állandó hiánygazdálkodásra van telepítve, miközben a szükséges deficitet az államkasszából mindig pótolták. Ilyen körülmények között „öngondoskodásról”, „versenyképességről”, „hatékonyságról” szó sem lehet. A mindenkori kormányzati szakapparátus sohasem dolgozta ki a társadalmi lehetőségeknek megfelelő szükséglet-kielégítés határait! Mivel gyakorlatilag nem létezik fizetőképes kereslet, a kapitalista magán szféra racionális bevonása, egy valóságos piaci versenyhelyzet kialakulása lehetetlen.
Mintegy tíz éve került először olyan MOK vezetés megválasztásra, amelyik meghúzta a vészharangot, és fellázadt a bolsevik bérrendszer kapitalista adó és ár körülmények közti konfliktusa miatt. A politika szemét módon maga alá gyűrte a kérdés felvetést, és az orvosi hálapénzzel teremtett társadalmi megosztottságokat.
Az Eu-ba lépésünk után a félreértelmezett ajánlások kapcsán kinyírták az ápolónő képzést, miközben megnyílt a jól fizetett külföldi munkahelyekre csábítás.
Ma már NINCS ELÉGSÉGES orvosi, ápolói, szakdolgozói létszám! Jelenleg az egészségügyben dolgozók szánalmas rabszolgabérért, a hivatás-tudatukkal visszaélve agyonhajszoltak! Mivel az egészségügyben az ember a munkadarab, minden elfogadhatatlan túlterhelés életeket tehet tönkre. Csak egy példa: egy gépkocsivezetőnek 4 óra folyamatos vezetés után megfelelő pihenőidőt KELL kapnia, mert ha ez nem történik meg, súlyos büntetést kap a munkáltató. Egy traumatológus sebész akár 24 órát dolgozhat egyfolytában, hazug módon megnevezve „ügyeletben”, ami a gyakorlatban akár 14 - 16 óra folyamatos munkát is jelenthet! Ha hibázik, természetesen Ő lesz a felelős, nem pedig azok az álszent egészségpolitikusok, akik inkább a saját zsebükkel törődnek a problémák megoldása helyett. Ja, és még itt sem gondoltunk a szellemi-testi rekreációra; a folyamatos szakmai képzésre; az emberhez méltó, kulturált létezésre.
Ma már a jelenlegi rendszer szerinti létszám sincs meg sok helyen, pedig ez a létszám a fele, harmada egy ésszerűen működő, minőségi ellátás igénye helyett!
Hogy is áll a szociális szféra? Az EMBERREL, a CSALÁDDAL és a GYERMEKKEL foglalkozó személyre szabott szolgáltatás helyett, ma a papírokon múló, bürokrácia a szociális szektor zöme. Kommunista pénzátalány térítésekkel elaltatják a társadalom lelkiismeretét, miközben valós eredmény ebből nem születhet. Ha a társadalom a Feltétel nélküli Alapjövedelem rendszerét alkalmazná a segélyek és támogatások zűrzavara helyett, akkor a szociális szféra elfoglalhatná méltó helyét a személyes szolgáltatást nyújtó kapitalista társadalomban.
Közszféra, közélet, politika. Ez a szféra az ország legnagyobb munkaerő tömegét jelenti. A gazdálkodó szervezetek a kádári hagyományok alapján működve, irreális vízfejjel dolgoznak, amelyet megterheltek a rendszerváltó elit bújtatott vezető káderigényei. A közpénzből működő gazdasági társaságok irracionális működését az adóhatóságok alkalmatlansága tartja életben. Nincs velük szemben racionális igény, nincs versenyhelyzet, nincs konkurencia.
A közigazgatás folyamatosan duzzadt a politika által oda-delegált vazallusokkal, miközben a forráskivonások miatt a ténylegesen értékteremtő szakembereket tizedelik folyamatosan. A közigazgatás már ma is akadozó, túl - bürokratizált.
A rendszerváltó elit saját hasznára sokezres munkahely mennyiséget foglal le. A politikusok és sleppjük csapatostul álláshalmozók érdemi teljesítmény és valós munka nélkül.
Példaként a csepeli polgármestert említhetném: Országgyűlési képviselő; bizottsági elnök; eseti feladat vezénylő a parlamentben; képviselő és tanácsnok a fővárosnál, valamint polgármester és pártvezető Csepelen. Hogy valahol igazgatósági, vagy felügyelőbizottsági tag is lehet? Ezt ne tudjuk, de így is a hat helyből legalább három egész embert igénylő, teljes munkaidős feladat, miközben a másik három akár részmunkaidőben is ellátható. Ez kitölt a napjából mintegy 36-38 órát, alszik legalább napi 4 órát, és a családjával, gyermekeivel van legalább napi 2-3órát! Ha a közlekedésre meg egyéb veszteségidőkre csak napi egy-két órát veszek alapul, akkor a mi HAT fizetéssel-tiszteletdíjjal, és költségtérítéssel rendelkező politikusunk feltalálta a 49-52 órás napokat!
Az álláshalmozó rendszerváltó elit tagjai tízezres nagyságrendű igazgatósági, felügyelőbizottsági helyet foglalnak el, és ugyanennyiben nem képesek érdemi munkavégzésre!
Kedves barátaim!
Gondolat-foszlányaimmal lehet - kell vitatkozni, csak birkamód hallgatni nem szabad.
Köszönjük.
Üdv 3 000 001 sz. szervező
Szólj hozzá |